Fekete ég
Tűz Szegeden - Befejezték az oltást
Több mint 24 órás munkával, hétfő estére eloltották a tűzoltók a szegedi Délép ipari parkban, egy hulladékhasznosítással foglalkozó cég telephelyén vasárnap keletkezett tüzet.
2016.04.18 19:23MTIA Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, Molnár Krisztina elmondta, a tűzoltók az utómunkákat is befejezték, csupán az érintett cég két dolgozója őrzi a helyszínt éjszaka.
A Csongrád Megyei Kormányhivatal korábbi tájékoztatása szerint a vasárnap délután keletkezett tűz okozta légszennyezés minden összetevő esetében messze a határérték alatt maradt. Bár városszerte érezhető volt az égett gumi szaga, ez nem jelentett a lakosság számára tényleges veszélyt.
A kormányhivatal szakemberei által végzett helyszíni szemlén megállapították, hogy a telephelyen 900 négyzetméteren vegyes, városi lomtalanításból származó hulladék, valamint mellette mintegy 300 négyzetméteren gépjárműgumi-hulladék gyulladt meg.
Azt hatósági eljárás fogja tisztázni, történt-e valamilyen mulasztás, és szükség van-e további levegőtisztaság-védelmi vagy hulladékgazdálkodási hatósági intézkedésre - áll a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


