Több autóban és egy épületben is kárt okozott
Feladta magát a gyújtogató
Önként jelentkezett a rendőrségen az a férfi, aki a gyanú szerint több autót és egy épületet is felgyújtott az elmúlt hónapokban Cegléden és Nagykőrösön.
2016.04.07 12:38Havariapress
police.hu
A nyomozás eddigi adatai szerint a Pest megyei városban először tavaly szeptemberben adott megbízást egy 46 éves férfi egy ismerősének arra, hogy gyújtsa fel egy haragosa gépkocsiját.
Az illető 2015. október 31-én éjszaka talált erre alkalmat, amikor behatolt a sértett ingatlanára, majd benzinnel lelocsolta a gépkocsit és lángra lobbantotta azt.
Ezt követően a megbízó újabb gyújtogatásokra adott utasítást a 42 éves férfinak, aki ez alapján tüzet okozott egy kft. nagykőrösi telephelyének egyik épületében, más alkalmakkor pedig további két gépkocsit is felgyújtott Cegléden.
A több hónapos nyomozás eredményeként a rendőrök múlt héten szerdán elfogták a gyújtogatások feltételezett megbízóját, a végrehajtó ellen pedig körözést adtak ki. A 42 éves férfi végül e héten szerdán önként feladta magát a városi kapitányságon, ahol őt is őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


