Légi baleset
Lezuhant kisrepülők: felfüggesztették az oktató céget
Soron kívüli vizsgálatot rendelt el a Nemzeti Közlekedési Hatóság annál a cégnél, amelynek két kisrepülőgépe is lezuhant a közelmúltban. A balesetekben három ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült. Amíg a vizsgálat tart, a cég gépei nem szállhatnak fel.
2016.04.05 10:06ma.huA felismerhetetlenségig összeroncsolódott az a kisrepülőgép, amely több mint egy hete csapódott a földbe a Pest megyei Dány közelében. A balesetnek nem volt túlélője, a pilóta és utasa is meghalt - írja a hirado.hu.
A március 25-én szerencsétlenül járt kisrepülőgép a gödöllői repülőtérről szállt fel.
Az esettel kapcsolatban az M1 Híradója kereste a repülőgép tulajdonosát, a cég azonban ezidáig nem reagált.
A honlapjukon ugyanakkor korábban elérhetővé tettek egy közleményt az esettel kapcsolatban.
Ebben egyebek mellett leírják, hogy a repülőgép kitűnő műszaki állapotban volt, megfelelő mennyiségű üzemanyaggal volt feltankolva, a balesetben elhunyt két személy jogszerűen és az előírásoknak megfelelően tartózkodott a repülőgépen, valamint, hogy az időjárási körülmények minden tekintetben megfelelőek voltak a feladat végrehajtására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


