Több bűncselekménnyel gyanúsított családtagok
Bosszúból felgyújtották lakótársuk garázsát
Bosszúból felgyújtotta egyik tulajdonostársuk garázsát és tárolóhelyiségét egy fiatal fiú és édesanyja Vácott, majd a sértett tulajdonában álló teherautóval elhajtottak a helyszínről.
2016.04.01 09:35HavariapressA Pest megyei városban hétfőre virradó éjszaka keletkezett tűz egy közös tulajdonú ingatlanon, a lángokban leégett egy garázs és egy tárolóhelyiség, valamint egy lakóépület tetőszerkezete is.
Miután kiderült, hogy a tűz keletkezésével egy időben eltűnt az egyik tulajdonostárs ott tárolt teherautója is, és a káreset körülményei is felvetették a gyújtogatás gyanúját, a rendőrség nyomozást indított az ügyben.
A keresett teherautót a rendőrök még a nap folyamán, a délutáni órákban Püspökladány közelében találták meg a 42-es főúton, a lerobbant jármű mellett elfogtak egy 48 éves váci asszonyt is, akiről akkor már tudták, hogy köze lehet a tűzesethez. Két órával később a 20 éves fiát is elfogta egy rendőrjárőr, egy berettyóújfalui benzinkúton, majd őt is előállították.
A nyomozás eddigi adatai szerint az asszony és fia konfliktusba került a tulajdonostársukkal, ezért bosszúból felgyújtották az ingatlant - ezzel mintegy húszmilliós kárt okozva -, illetve elvitték az illető teherautóját is.
Mindezek alapján a nőt és fiát lopás és rongálás miatt hallgatták ki gyanúsítottként, s a 20 éves férfit az illetékes bíróság csütörtökön előzetes letartóztatásba is helyezte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


