A szerb határ közeléban
Helikoptert vetettek be az embercsempész elfogásához
Helikoptert is bevetettek a rendőrök egy embercsempész banda egyik tagjának elfogásához a szerb határ közelében.
2016.03.31 09:30HavariapressA Bács-Kiskun megyei Hercegszántó határrendész járőrei csütörtökön hajnalban, fél négy körül Gara külterületén ellenőriztek két személygépkocsit és a járművekben tartózkodó utasokat.
Mint kiderült, a két autó egy embercsempész társasághoz tartozott: az elöl haladó a felvezető gépkocsi volt, míg a hátsóban hat illegális bevándorló utazott. Mivel a külföldi férfiak a magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni, ezért velük szemben idegenrendészeti eljárás indult.
A rendőrök igazoltatni akarták a két autó sofőrjeit is, de egyikük az intézkedés elől elfutott a helyszínről. Elfogásához a rendőrök a Bácsbokodi Határrendészeti Kirendeltségen lévő szolgálati helikopter közreműködését is kérték, melynek segítségével másfél órával később, a helyszín közelében elfogták az illetőt, egy 34 éves polgári lakost.
A férfit a felvezető autóval közlekedő két társával együtt előállították a rendőrök, kihallgatásuk jelenleg is folyamatban van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


