Ítélet
Felmentették a rendőröket a sakkozó bántalmazásának vádja alól
Az arab férfi és társa elfogásában közreműködő taxist két évre próbára bocsátották.
2016.03.23 14:03MTIA bíróság az egyik - azóta leszerelt - rendőrt, valamint az arab férfi és társa elfogásában közreműködő taxist közúti veszélyeztetés bűntettében bűnösnek találta. A rendőrt a törvényszék 220 napi, összesen 264 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta, a taxist pedig két évre próbára bocsátotta.
Az ítélet szerint járőrözésük során illegális migránsokat kereső rendőrök azt hitték a két arab férfiról, hogy határsértők. Az arab férfiak pedig úgy vélték, ki akarják rabolni őket, ezért futásnak eredtek.
A sértettet több száz méteres autós és gyalogos üldözés után érték utol, azt követően, hogy egy taxi elé vágott. A férfit elmondása szerint a földre rántották, majd testét és fejét ököllel ütni, és rugdosni kezdték.
Tóth Tibor bíró kifejtette, a vádtól eltérően nem lehet megállapítani, hogy bármilyen módon bántalmazták volna az arab férfit. A bordatörése és más sérülései nem következhettek be olyan bántalmazás során, amiről az arab férfi beszélt. A szakértői vélemény szerint csupán két apróbb felszínes sérülés volt az, amelyről esetleg elképzelhető, hogy bántalmazás során keletkezhetett.
A bíróság azonban megállapította, a jelzés nélküli szolgálati autót vezető rendőr a közúti közlekedésre vonatkozó szabályok szándékosan megszegte, ezzel veszélyhelyzetet idézett elő, amikor hirtelen, kis ívben a rohanó arab férfi elé kanyarodott, hogy így állítsa meg a sértettet.
Az eljárás során a taxis arra hivatkozott, a rendőröknek segített, állampolgári kötelezettségét teljesítette, amikor autójával a sértett elé vágott. A bíróság azonban megállapította, a taxis egyértelműen anélkül avatkozott be a rendőri intézkedésbe, hogy arra felkérték volna.
A több mint egyórás indoklás során a bíró hangsúlyozta, az eljárásban háromszor hallgatták meg a sértettet, aki mindhárom esetben egymással és az objektív bizonyítékokkal ellentétes vallomást tett. Tóth Tibor úgy fogalmazott, fennáll annak a lehetősége, hogy a sértett annak igazolásául tette ezeket a vallomásokat, mert felismerte, jogszerűtlenül kivonta magát a rendőri intézkedés alól.
Az ítélet a fellebbezések miatt nem jogerős.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


