Brutál mennyiség
Százmilliós drogfogás Pécsett
Közel százmillió forint értékű kábítószert fogtak el a nyomozók Pécsett, a terjesztők kamerákkal és biztonsági zárakkal is próbáltak védekezni a lebukás ellen, de így is tetten érték őket.
2016.02.27 15:53HavariapressA baranyai megyeszékhelyen pénteken délután szervezett rajtaütést a rendőrség egy olyan lakáshoz, amelyről azt gyanították, hogy ott egy kábítószer-terjesztő csoport főhadiszállása lehet. A helyszínről a behatolást követően kilenc és fél kiló amfetamin-gyanús anyagot, 700 gramm extasyt, továbbá a terjesztéshez szükséges adagoló és csomagoló eszközöket foglaltak le. A lakásban tartózkodó két férfi éppen a porciókat készítette, így menekülésre és a bizonyítékok elrejtésére sem volt idejük, amikor a rendőrök elfogták őket. Egyiküket, egy 32 éves siklósi lakost egyelőre csak kábítószer birtoklása miatt állították elő, 25 éves társát viszont már kábítószer-kereskedelemmel is meggyanúsították. Őt a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. A lefoglalt kábítószer piaci értéke közel százmillió forintra becsülhető, de a hatóanyag mennyiségének szakértői vizsgálata még folyamatban van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


