Illegális bevándorlás
Ötszáz határsértőt fogtak el a hétvégén
Tavaly ősz óta a legtöbb, 501 határsértőt fogtak el péntektől vasárnapig az ország területén.
2016.02.22 07:24MTIA rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 113, szombaton 151, vasárnap pedig 237 határsértőt fogtak el.
Az év első heteiben országosan naponta tíz körül alakult az elfogott határsértők száma, január végén és február első napjaiban azonban előfordult, hogy csaknem hetvenet tartóztattak föl. Az ügyészség és a bíróság migrációval kapcsolatos bűncselekményekről megjelent tájékoztatói szerint az érkező határsértők állampolgárság szerinti összetétele nagyon sokszínű, jelentős számban vannak magukat koszovóinak vagy töröknek, valamely észak-afrikai országból származónak valók, de jönnek olyan távoli helyekről is, mint Haiti vagy Srí Lanka.
A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a migrációs válsághelyzet tavaly szeptemberi kihirdetése óta péntekig 1325 elkövetővel szemben határzár tiltott átlépésének bűntette, három esetében határzár megrongálásának bűntette miatt kezdeményezett gyorsított bírósági eljárást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


