Az orgazda ellen is eljárást indítottak
Festménytolvajokat fogtak el Budapesten
Elfogtak három betörőt, aki a gyanú szerint két nagy értékű, több millió forintot érő festményt lopott el Budapestről, és az orgazda ellen is eljárást indítottak.
2016.02.18 14:50MTI
police.hu
A rendőrség honlapján azt írták, hogy három férfi február 4-én egy VIII. kerületi, József körúti lakásból két festményt és arany ékszereket tulajdonított el. A rendőrök azonosították a menekülésükhöz használt autót, amelyre aztán február 13-án felfigyeltek a József körúton. Igazoltatták a benne ülő három budapesti férfit, B. Mihályt, B. Ernőt és K. Jánost, majd bűncselekmény gyanúja miatt előállították őket.
A nyomozók megállapították, hogy egy balatonfőkajári férfi is kapcsolatba hozható az üggyel. A nála tartott házkutatáson előkerült a két festmény, valamint más képek és műtárgyak is, amelyek azonosítása és tulajdonosaik felkutatása folyamatban van - tették hozzá.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) B. Mihály, B. Ernő és K. János ellen lopás, negyedik társuk ellen pedig orgazdaság megalapozott gyanúja miatt nyomoz. A bíróság elrendelte B. Ernő házi őrizetét - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


