Bűnügy
Hosszú az ittas ámokfutó bűnlajstroma
Ittasan vezetett, aztán majdnem elütötte a rendőrt is. A történtek során egy nő is megsérült, két parkoló autó között állt és az ütközés miatt a járművek közé szorult. A férfi segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről.
2016.02.18 10:42MTIVádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség egy 61 éves fővárosi férfi ellen, aki a vádhatóság szerint tavaly augusztusban Budapesten az általa vezetett gépkocsival személyi sérüléssel és anyagi kárral járó bűncselekményeket követett el, majd menekülés közben veszélyeztette a vele szemben intézkedő egyik rendőrt - közölte a fővárosi főügyész csütörtökön.
Ibolya Tibor közleményében azt írta: a vádirat szerint a férfi tavaly augusztus 27-én - az eljárás adatai szerint ittasan - közlekedett gépkocsival a XIX. kerületben, amikor több parkoló autónak is nekiütközött, majd továbbhajtott. A történtek során egy nő is megsérült, két parkoló autó között állt és az ütközés miatt a járművek közé szorult. A férfi segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről.
Mintegy 20 perccel később visszatért a baleset helyszínének a közelébe, ekkor szemtanúk felismerték az autót és jelezték azt a helyszínen már intézkedő rendőröknek. Két rendőr intett, hogy a férfit megállítsa, majd egyikük az autó vezető felőli oldalánál megállva többször felszólította, hogy állítsa le a kocsit, de a vádlott ezt nem tette meg. Eközben a másik rendőr az autó elejénél a kocsi sérüléseit vizsgálta, amikor a férfi a járművel gurulni kezdett felé. Többszöri határozott felszólítás ellenére sem állt meg, ezért az őrmester hátrálni kezdett, amikor pedig a vádlott hirtelen nagy gázt adott, a rendőrnek el kellett ugrania a jármű elől, hogy az ne üsse el. A férfi ezután elmenekült a helyszínről és az Üllői úton leparkolva gyalog menekült tovább. Az őt üldöző rendőrök azonban utolérték és elfogták.
A történteket a vádlott gépkocsijában elhelyezett fedélzeti kamera rögzítette, amelyet a rendőrök bizonyítékként lefoglaltak.
A férfi gyanúsítotti kihallgatása során azt állította - az ügyészség szerint hamisan -, hogy a balesetet okozó gépkocsit nem ő vezette, mert a bűncselekmény idején azt egy konkrétan is megnevezett ismerőse használta.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség az üggyel összefüggésben csak az ügyészségi nyomozás körébe tartozó bűncselekmények, vagyis a hivatalos személy elleni erőszak, az ahhoz kapcsolódó közúti veszélyeztetés, valamint hamis vád bűntette miatt emelt vádat a férfival szemben. Emiatt hét és fél évig terjedő szabadságvesztés róható ki.
Emellett a rendőrségi hatáskörbe tartozó bűncselekmények ügyében a XIX. kerületi rendőrkapitányság nyomoz. Ebbe a körbe tartozik a balesetben megsérült nő esetében a segítségnyújtás elmulasztása, valamint ittas járművezetés gyanúja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06