Mariska
Százmillió forint értékű indiai vadkendert foglalt le a rendőrség
A rendőrség az ültetvényeken érte tetten, majd fogta el a gyanúsítottakat.
2016.02.06 12:13MTINégy férfit őrizetbe vett a Nemzeti Nyomozó Iroda pénteken, miután több összehangolt házkutatáson összesen mintegy 2200 tő, marihuána előállítására szolgáló indiai vadkendert foglaltak le, amelynek becsült feketepiaci ára mint kiderült, jóval több százmillió forint.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata a rendőrség honlapján azt írta, hogy kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a négy férfi ellen. Az eddigi adatok szerint a gyanúsítottak Pest megyében két helyszínen termesztették a növényt.
A rendőrség pénteken az ültetvényeken érte tetten, majd fogta el a gyanúsítottakat, és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


