Azonnal meghalt a férfi
Lezuhant egy motoros vitorlázó a Hármashatárhegyen
Lezuhant egy motoros vitorlázó repülőgép Budapesten, a hármashatár-hegyi repülőtéren kedden délután; a korábbi információkkal ellentétben egy ember, a repülő vezetője tartózkodott a légijárművön, aki életét vesztette a balesetben - közölte Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ)szóvivője az MTI-vel.
2008.10.28 16:04MTIMolnár Péter elmondta a középkorú férfi a repülőtéren zuhant le gépével, a helyszínelés után a tűzoltók szabadítják ki a roncsok közé szorult holttestet.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a repülőgépben egy 52 éves férfi ült. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.
A közlemény szerint az RF-5 típusú motoros vitorlázó repülőgép kora délután a hármashatár-hegyi repülőtér területén zuhant le. A kisgép a dunakeszi repülőtérről indult, átrepült a hármashatár-hegyi repülőtérre, ahol merőlegesen "rácsapott" a pályára, majd körülbelül 5 méter magasan áthúzott felette és egy úgynevezett "bukfencbe" kezdett.
A műrepülő figurát azonban már nem tudta befejezni, mert nem volt elegendő magassága. A szóvivő közleményében azt írta, hogy ez az old timer repülőgép új korában alkalmas volt műrepülésre, azonban ma már ez nem engedélyezett. A pilóta nem rendelkezett műrepülő jogosítással - tette hozzá.
A baleset kapcsán a KBSZ független szakmai vizsgálatot indított. Az MTI helyszínen lévő tudósítója arról számolt be, hogy a fűvel borított sportrepülőtér kifutópályájának közepén van a repülőgép roncsa, emiatt a reptéren üzemszünet, felette pedig légtérzár van, nem fogadnak és nem indítanak gépeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06