Támadás
Szórakozóhely előtt késelt
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a tizenévessel szemben, aki miután több társával együtt megtámadott két embert egy pécsi szórakozóhely előtt, a gyanú szerint mindkettejüket kis híján halálra késelte.
2016.01.20 14:27HavariapressA baranyai megyeszékhelyen tavaly június 27-én hajnalban fajult tettlegességig egy szóváltás egy szórakozóhely előtt egy hat fős társaság és két másik férfi között. A támadók verekedést kezdeményeztek a két férfival, majd a dulakodás közben a társaságból egy fiú késsel támadt rájuk és mindkettejüket megszúrta. A sértettek életveszélyes sérüléseket szenvedtek, és könnyebb fejsérülést szenvedett egy harmadik férfi is, aki a megtámadottak segítségükre sietett. A történtekről értesített nyomozók nem sokkal később azonosították, majd elfogták a késsel támadó 17 éves pécsi lakost és társait is, mindegyiküket gyanúsítottként hallgatták ki, a késelőt pedig őrizetbe vették. A jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő fiúval szemben emberölés kísérlete, öt társával szemben pedig garázdaság és könnyű testi sértés miatt folyt eljárás. A nyomozást a hatóság a napokban befejezte, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


