Ketten őrizetben
Elfogták a csemői gyilkosság feltételezett elkövetőit
A rendőrség munkatársai N. Zsoltot január 16-án este, társát pedig január 17-én reggel Nagykőrösön fogták el.
2016.01.18 07:46MTIElfogták a csemői gyilkosság feltételezett elkövetőit, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn kora reggel honlapján közölte, hogy emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat N. Zsolt 35 éves nagykőrösi lakos és társa, a 28 éves M. Róbert ellen.
A rendőrség munkatársai N. Zsoltot január 16-án este, társát pedig január 17-én reggel Nagykőrösön fogták el. Mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették, a nyomozóhatóság kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.
A tájékoztatás szerint a két férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy január 6. és január 8. között csemői házában bántalmazták a 90 éves sértettet, aki sérüléseibe belehalt.
Az idős férfi holttestét hozzátartozói január 9-én fedezték fel, akik bejelentést tettek a rendőrségen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


