Legalja
Látássérültet próbáltak kirabolni
Buszmegállóban támadtak a férfira, aki megpróbálta megvédeni az értékeit. A földre rántották, és elrohantak a megszerzett táskával.
2016.01.14 11:44HavariapressA II. kerületi Pasaréti út egyik buszmegállójában szeptember 1-jén késő este várakozott egy látássérült férfi, amikor két, akkor még ismeretlen tettes megpróbálta lerántani a válláról a táskáját.
A sértett, hogy ezt megakadályozza ráfogott a táskájára, emiatt viszont dulakodás alakult ki a három férfi között. A támadók a sértettet a földre rántották, majd a megszerzett táskával - benne a sértett pénztárcájával, személyes irataival, lakáskulcsával és mobiltelefonjával együtt - elmenekültek a helyszínről.
Az elkövetők nem sokkal később a megszerzett lakáskulccsal megpróbáltak bejutni a sértett XIV. kerületi lakásába is, de ez nem sikerült nekik, mert a sértett fia megzavarta őket.
Az ügy nyomozása több mint négy hónap után, e hét elején vezetett eredményre, ekkor fogták el a nyomozók a feltételezett elkövetőket, Kispest területén. A 30 éves budapesti lakost és 29 éves pusztadobosi társát rablás és lopási kísérlet miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették őket, az illetékes bíróság pedig elrendelte az előzetes letartóztatásukat is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06