Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás
Úttestre feküdt, emiatt halt meg egy autós
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a férfival szemben, aki egy éve tisztázatlan okokból lefeküdt az úttestre az 52-es főúton, és ezzel halálos karambolt idézett elő.
2016.01.07 13:37HavariapressA nyomozás adatai szerint a mostani ügy gyanúsítottja, egy 50 éves kecskeméti férfi tavaly január 14-én este sötét ruházatban, láthatósági mellény viselése nélkül gyalogolt az 52-es főút kiskunsági szakaszán, amikor a 10-es kilométerszelvényben keresztben lefeküdt az úttestre a Kecskemét felé vezető sávban.
Ekkor érkezett oda egy Kecskemét irányába tartó teherautó, melynek vezetője - miután észlelte, hogy egy ember az úttesten keresztben fekszik - a baleset elkerülése érdekében félrerántotta a kormányt, így az összeütközött a szemből érkező, szabályosan haladó személyautóval.
A baleset következtében a személyautó vezetője, egy 24 éves csongrádi férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, a jobb első ülésen utazó 24 éves szentesi nő pedig súlyos sérüléseket szenvedett.
Az úton fekvő férfi a balesetet követően elhagyta a helyszínt, anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a balesetben megsérült-e valaki.
Az igazságügyi és műszaki szakértői vélemények szerint mindkét gépjármű a megengedett sebességhatár alatt közlekedett, a sérültek biztonsági öve is be volt kötve, a teherautó vezetője pedig féktávolságon belül észlelte az úton keresztben fekvő férfit, a féktávolságon kívüli észlelésre lehetősége sem volt.
Mindezek alapján a rendőrség emberölés, súlyos testi sértés és segítségnyújtás elmulasztása miatt is eljárást indított a kecskeméti férfival szemben.
Az ügy nyomozása a napokban lezárult, s a Bács-Kiskun Megyei Rendőr főkapitányság Vizsgálati Osztálya vádemelési javaslattal küldte meg az eljárás során keletkezett iratokat a Kecskeméti Járási Ügyészségnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


