Vádemelés
Bíróság elé állhat a lengyel cserbenhagyó
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a lengyel teherautóssal szemben, aki elgázolt egy gyalogost a Kisalföldön, majd elhajtott a helyszínről, s csak napokkal később került rendőrkézre a rédicsi határátkelőné.
2015.12.31 08:57HavariapressA Győr-Moson-Sopron megyei Beled külterületén október 18-án késő éjjel haladt egy Iveco típusú kisteherautó a 86-os főúton, amikor a 126-os kilométerszelvényben elütött egy szabályosan közlekedő gyalogost. A gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, ennek ellenére a sofőr a baleset után segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A baleset feltételezett okozóját és járművét október 22-én délelőtt, a rédicsi határátkelő belépési pontjánál tartóztatták fel a rendőrök. Az ügyben indított szakértői vizsgálatok megállapították, hogy a helyszínen rögzített törmelékek abból a törött lámpaburából származtak, amit a sérült Iveco átvizsgálásakor lefoglaltak a határrendészek. A 45 éves lengyel sofőrrel szemben ez alapján halálos baleset gondatlan okozásának vétsége, valamint segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt indult büntetőeljárás a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon. A nyomozás a napokban lezárult, s az ügy iratait a rendőrök vádemelési javaslattal adták át az illetékes ügyészség részére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


