Rablás
Preparált táskával lopta a csúcsmobilokat
Budapesten fogták el a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint az ország több városának áruházaiban lopott nagy értékű mobiltelefonokat úgy, hogy a készülékeket egy speciálisan preparált táskába rejtette.
2015.12.24 12:12HavariapressAz ügyben a múlt héten Nyíregyházán indult nyomozás, miután a város egyik áruházában üzemelő mobiltelefon-szaküzletben felfedezték, hogy tizenegy nagy értékű készüléknek is lába kélt. A nyomozás hamarosan kiderítette, hogy a telefonokat egy magát vásárlónak kiadó férfi lophatta el oly módon, hogy egy speciálisan bélelt táskába rejtette azokat, így a biztonsági kapu nem jelzett. A nyíregyházi nyomozók ezt követően azonosították a több mint 2,5 milliós kárértékű lopás feltételezett elkövetőjét, aki ellen körözést adtak ki, ez alapján a Készenléti Rendőrség munkatársai e hét szerdán, a fővárosban el is fogták a férfit. Miután kiderült, hogy a 37 éves fővárosi lakos az ország több városában követhetett el hasonló bűncselekményeket, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság őrizetbe vette és kezdeményezte az előzetes letartóztatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
- 8:53 Súlyos sérülés miatt kényszerül pihenőre a magyar világcsúcstartó szabadtüdős búvár
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


