Segítségnyújtás nélkül elhajtott
Őrizetbe vették a hajnali budapesti halálos gázolás gyanúsítottját
Őrizetbe vettek egy 30 éves esztergomi nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy szombat hajnalban Budapesten, egy gyalogátkelőhelyen halálra gázolt egy fiatal nőt, és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.
2015.12.12 13:07MTIA Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton a honlapján azt közölte: a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított szombaton 0 óra 30 perc körül a Nina és Valdemar Langlet rakpart Szabadság híd alatti részénél, a kijelölt gyalogátkelőhelyen elgázolt egy 25 éves nőt, aki a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A gyanúsított esztergomi nő segítségnyújtás nélkül elhajtott.
A rendőrök három órán belül megtalálták az autóját, a nőt pedig a XIX. kerületben elfogták. Segítségnyújtás elmulasztásának megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06