Őrizetbe vették
Megtámadta a betörő az őt tetten érő polgárőrt
Őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki betört egy ingatlanra Kunhegyesen, majd megtámadta az őt tetten érő polgárőrt és feleségét.
2015.12.09 17:07HavariapressA Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen hétfőn este hatolt be egy akkor még ismeretlen tettes egy ingatlan udvarára, ahonnan ellopott egy kerékpárt.
A helyi polgárőrök egyike észlelte a lopást és feleségével együtt, autóba ülve követni kezdte az elkövetőt. A férfi a helyi temetőbe tekert, majd ott mécsesekkel kezdte dobálni az őt követő gépjárművet.
Amikor észrevette, hogy a polgárőr kiszállt a kocsiból és gyalogosan indult a keresésére, kicselezte őt, majd visszatért a polgárőr autójához és kiabálva támadott rá az ott egyedül várakozó nőre.
A támadó végül megpróbált elhajtani a járművel, de ebben a visszasiető polgárőr már meg tudta akadályozni, és a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta.
Az egyenruhások perceken belül a helyszínre érkeztek, elfogták a 30 éves férfit és előállították a helyi rendőrőrsre, ahol kihallgatása után őrizetbe vették.
Az eddigi adatok szerint ugyanez a férfi gyanúsítható több másik, a településen elkövetett betöréssel is, ezek körülményeit még vizsgálják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


