Bántalmazás Tasson
Karóval mentek a kölcsönadott pénzért
Négy órán belül elfogták és őrizetbe vették a rendőrök azt a két fivért, akik karóval verték össze egy ismerősüket Tasson, amiért az illető családja nem adott meg időben egy nekik nyújtott kölcsönt.
2015.12.05 10:54Havariapress
police.hu
A Bács-Kiskun megyei település egyik házánál szerdán este jelent meg két fiatal férfi, hogy visszakérjék azt a pénzt, amivel az ott lakó nő az édesapjuknak tartozik.
A ház udvarán a gyanúsítottak vitába keveredtek az adós fiával, akit egyikük a vita hevében egy körülbelül 1 méter hosszúságú karóval kezdett ütlegelni, majd öccse is rátámadt az akkor már sérült férfira.
A tettlegességnek a sértett édesanyja vetett véget, akinek érkezésekor a feltételezett elkövetők elhagyták a helyszínt.
A rendőrök a bejelentéstől számított 4 órán belül elfogták a verekedő testvéreket, akiket előállítottak a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányságra, majd őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.
A fivérek ellen önbíráskodás és súlyos testi sértés kísérlete miatt is büntetőeljárás indult.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


