Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás
Bíróság elé kerülhet a fegyveres trafikrabló
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a férfival szemben, aki egy éve fegyverrel próbált kirabolni egy zuglói trafikot, majd fél éven át eredményesen bujkált a rendőrök elől.
2015.12.05 09:36HavariapressA XIV. kerületi Mogyoródi út egyik dohányboltjába tavaly december 21-én este lépett be egy akkor még ismeretlen férfi, majd egy fegyverrel, vagy annak utánzatával megfenyegette az eladót és a bevétel átadására próbálta kényszeríteni.
Az alkalmazott ellenállása miatt azonban nem jutott pénzhez, ezért inkább elmenekült a helyszínről, majd csaknem fél éven keresztül eredményesen bujkált a rendőrök elől - a nyomozók csak június 10-én tudták elfogni, a Fejér megyei Pákozdon.
A 34 éves férfi ellen fegyveres rablás kísérlete miatt indult büntetőeljárás, melynek részeként a bíróság a gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte.
A nyomozás a napokban lezárult, s a keletkezett ügyiratot a rendőrség vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


