Vádemelést javasol a rendőrség
24 migránst fuvarozott volna Németországba a bedrogozott hollandus
A zavartan viselkedő férfi előbb azt mondta, hogy a barátairól van szó, később viszont már azt, hogy nem is tudja, hogyan kerültek oda.
2015.12.01 10:58MTI
freedigitalphotos.net/Stuart Miles
Drog hatása alatt állt, amfetamint fogyasztott egy holland sofőr, aki augusztusban huszonnégy iraki és szíriai migránst akart elvinni egy furgonba zsúfolva a magyar-szerb határ közeléből Németországba. A rendőrség vádemelést javasol a 28 éves férfi ellen - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.
Szenti Szabolcs elmondta, hogy a járőrök augusztus 8-án Mórahalom külterületén állították meg a járművet. Miután a raktérben megtalálták a határsértőket, a zavartan viselkedő férfi előbb azt mondta, hogy a barátairól van szó, később viszont már azt, hogy nem is tudja, hogyan kerültek oda.
A rendőrök a jármű átvizsgálása után tizenhárom amfetamintartalmú tablettát foglaltak le. A vizsgálatok kimutatták, hogy a sofőr kábítószertől bódult állapotban vezette a járművet - tudatta az őrnagy.
A nyomozás során kirendelt műszaki és orvosszakértő véleménye szerint a szűk helyen, levegőcsere nélkül, nem megfelelő testhelyzetben elhelyezkedő emberek esetében a többórás utazás közben számolni kellett a szervezet túlmelegedése és kiszáradása okozta káros élettani hatásokkal. Az út jelentős testi-lelki gyötrelemmel járt volna a határsértők számára - közölte a szóvivő.
A holland sofőr ellen vagyoni haszonszerzés végett, a sértettek sanyargatásával elkövetett embercsempészés és kábítószerbirtoklás bűntette, valamint járművezetés bódult állapotban vétsége miatt javasol vádemelést a rendőrség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


