Emberölés miatt emeltek vádat
Vascsővel verte agyon feleségét a 78 éves férfi
Idén januárban ismét szóváltás alakult ki közöttük, ennek során a 74 éves nő egy kést vett elő és férje felé hadonászott.
2015.12.01 10:22MTI
freedigitalphotos.net/Stuart Miles
Vádat emeltek egy 78 éves férfi ellen, aki halmaji otthonukban egy vascsővel olyan súlyosan bántalmazta a feleségét, hogy a nő a helyszínen meghalt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség kedden.
A vádhatóság tájékoztatása szerint a vádlott és felesége több évtizede éltek házasságban, az utóbbi időkben már gyakran veszekedtek. Idén januárban ismét szóváltás alakult ki közöttük, ennek során a 74 éves nő egy kést vett elő és férje felé hadonászott. A férfi kiütötte felesége kezéből az eszközt, majd a vita folytatódott. Közben a férj felkapott egy több mint fél méter hosszú vascsövet és azzal a felesége fejét kezdte nagy erővel ütni.
Az asszony a bántalmazás következtében olyan súlyos koponyasérüléseket szenvedett, hogy rövid időn belül meghalt.
A vádlott a cselekmény után a közelben lakó lányukhoz ment és értesítették a rendőrséget.
A főügyészség különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős kora és fogyatékossága miatt korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett miatt emelt vádat a jelenleg házi őrizetben lévő férfi ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


