Bűnszövetkezet
Milliárdokat szedtek össze prostifuttatásból
Nyolc év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla pénteken annak a csoportnak a vezetőjét, amely Magyarországon és külföldön prostituáltakat futtatva tett szert nem kevés bevételre.
2015.11.20 16:20MTIA táblabíróság az ügy másik hat vádlottjára négy év és kilenc év közötti szabadságvesztést szabott ki. Esetükben és az elsőrendű vádlottnál a bíróság megállapította a bűnszervezetben való részvételt, ezért őket kizárták a feltételes szabadság lehetőségéből. Hat vádlott a végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést kapott, két terheltre pedig pénzbüntetést szabtak ki.
A 2001-től 2007 júliusáig lányokat futtató csoportot egy jelenleg ötvenéves tiszafüredi férfi irányította. A prostituáltak által megkeresett pénz fele a férfihoz került, a megmaradt összeget pedig különböző arányban osztották el a szexuális szolgáltatást nyújtó nők, illetve azok a vádlottak, akik közvetlenül felügyelték őket. A prostituáltak időnként lakásvásárlás vagy befektetések ígéretével egyáltalán nem jutottak pénzhez.
A bűnszervezet tagjai egyidejűleg foglalkoztattak prostituáltakat - akik közül tizenhat nőt sikerült azonosítani - Tiszafüreden és külföldön. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei városban az Anita Night Club lényegében bordélyházként működött, itt, valamint más ingatlanokban, így a szomszédos panzióban is folyt prostitúciós tevékenység. 2001 és 2003 között ausztriai és svájci bordélyházakba utaztattak ki nőket, majd 2004-től a németországi Kölnben működő Pasha bordélyházba vitték ki a prostituáltakat. A nőket a pénz ígérete mellett pszichikai és fizikai fenyegetéssel, néha a többiek előtt elkövetett bántalmazással vették rá a munkára.
A 2004-től kialakult munkarend szerint egy időben hat-hat nő dolgozott Kölnben, illetve Tiszafüreden. A tíznapos terminusok alatt Németországban 10 ezer eurót, az éjszakai klubban 400 ezer forintot kellett megkeresnie egy lánynak. Ez alapján a Pasha bordélyház bevétele több mint 7,5 millió euró volt, Tiszafüreden pedig mintegy 300 millió forintot fizettek a kuncsaftok.
A bűnszervezett vezetője 2005-től igyekezett a megszerzett bevétel egy részét legalizálni. A csoport fedővállalkozásokat, a többi között egy bányát működtetett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06