Szétverték a berendezést
Garázadaságba torkollt az italozás
Garázdaság miatt állítottak elő a rendőrök három román állampolgárt Kecskédről, miután a fiatal külföldiek szétverték egy italmérés teraszának berendezési tárgyait.
2015.11.13 10:07HavariapressA Komárom-Esztergom megyei település egyik kocsmájába csütörtökön késő este tért be három román állampolgár, egy kis közös ünneplésre, amikor a legfiatalabb fiú szeme megakadt a pultoslányon.
Pillanatokon belül kiderült, hogy a helyiségben ott van a lány barátja is, aki zokon vette a hódítási kísérletet, így a helyi vendégek dulakodni kezdtek a három románnal, majd kitessékelték őket az italozóból.
A csalódott és dühös külföldiek úgy döntöttek, hogy a kocsma kerthelyiségén állnak bosszút: megrongáltak a presszó udvarán egy sor különböző berendezési tárgyat, letörték az utcán lévő tuják ágait, de még a földhöz rögzített kerékpártárolót is feltépték a helyéről.
Az esetről értesített rendőrök előállították a dühöngőket, akik kihallgatásukon mindent elismertek, így szabadlábon védekezhet a velük szemben garázdaság miatt indított büntetőeljárás ideje alatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


