Illegális bevándorlás
Előzetesbe került a rendőrre támadó migráns
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a migránst, aki az idegenrendészeti elkülönítőben megtámadott egy rendőrt Győrben.
2015.11.06 15:02HavariapressA tatabányai rendőrök még október közepén vontak idegenrendészeti eljárás alá egy huszonéves férfit, aki sem személyazonosságát, sem jogszerű magyarországi tartózkodását nem tudta igazolni, ráadásul előbb olasz, majd kenyai állampolgárnak vallotta magát.
A 23 éves férfit ezért kiutasítást előkészítő őrizetbe vették és ennek idejére Győrben helyezték el, őrzött szálláson.
Múlt hétvégén a létesítményben megtámadott és többször megütött egy ghánai állampolgárt, amiért az elkülönítését is elrendelték, e héten kedden hajnalban azonban ott is dühöngeni kezdett: előbb az ételét és az evőeszközeit a folyosóra dobálta, majd amikor az egyik őre emiatt rászólt, ököllel arcon ütötte az intézkedésben részt vevő főtörzsőrmestert.
Tette miatt ezúttal már hivatalos személy elleni erőszak gyanújával indult eljárás vele szemben, s ennek során a bíróság a mai napon egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását is, a szökés és elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyére tekintettel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06