Hazafelé tartottak
Négy kábítószer-terjesztőt fogtak el Szabolcsban
A két 27 éves, valamint az egy-egy 29 és 31 éves baktalórántházi férfi szerdán este gépkocsival tartott hazafelé Budapestről, ahol drogot vásároltak továbbértékesítési céllal.
2015.11.05 17:15MTI
Négy kábítószer-terjesztőt fogtak el a rendőrök a 41-es számú főút nyírségi szakaszán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.
Fehérvári Marietta elmondta, a két 27 éves, valamint az egy-egy 29 és 31 éves baktalórántházi férfi szerdán este gépkocsival tartott hazafelé Budapestről, ahol drogot vásároltak továbbértékesítési céllal.
Az igazoltatásuk előtt a kábítószert zokniba csomagolva a jármű ablakán kidobták, melyet a rendőrök az út menti füves területen megtaláltak.
A 111 gramm fehér masszát, port és tablettákat lefoglalták, azokat szakértők vizsgálják.
Az elfogást követő házkutatások során digitális mérleg és 74 gramm ismeretlen növényi származék, a gyorsteszt szerint új pszichoaktív anyag került elő a gyanúsítottaktól.
Három férfit őrizetbe vettek, egy szabadlábon védekezhet, ellenük kábítószer-kereskedelem elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
A rendőrök az ügyben több kábítószer-fogyasztót is előállítottak, és tanúként hallgattak meg.
A sajtóreferens hozzátette: a nyomozás során a drogvásárlók köre tovább nőhet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06