Bűncselekmény
Holdtöltekor orvvadászott a munkanélküli hentes
Vádat emelt az ügyészség egy orvvadász ellen, aki két éven át árulta a saját maga által lőtt és feldolgozott vadat Egerbocs községben.
2015.11.05 09:29HavariapressA vádirat szerint a Heves megyei faluban élő 37 éves férfi éveken át rendszeresen űzött orvvadászatot az engedély nélkül tartott fegyverével, a település környéki erdőkben, az elejtett vadakat pedig otthonában eladásra dolgozta fel. A férfi 2013-ban, munkanélkülivé válva döntötte el, hogy ily módon oldja meg a megélhetését, ezért a már korábban beszerzett, szovjet gyártmányú hangtompítós puskájával rendszeresen kezdte járni a környező erdőket éjszakánként, különösen holdtölte idején.
Az eltelt időszak alatt legalább három gímszarvas bikát és egy vaddisznót lőtt ki, melyek húsából - betanított hentesként szerzett, korábbi ismereteit felhasználva - általában kolbászt készített, a házának hátsó udvarán kialakított, füstölővel is felszerelt részen.
Az elsőrendű vádlott az ügyészség szerint a vadak jogtalan elejtésével legalább 2.150.000 forint kárt okozott az illetékes vadásztársaságnak. Bíróság elé kerülhet a férfi egy segítője is, aki - anélkül, hogy a vadhús eredetével tisztában lett volna - segítséget nyújtott annak mélyhűtésében és tárolásában. Ő szándékos bűncselekményt azzal követett el, hogy 2014 decemberében hazavitt Egerbocs határából egy állítása szerint ott talált, ismeretlenek által kilőtt szarvasborjút, mintegy százezer forint kárt okozva a vadászati közösségnek.
Az Egri Járási Ügyészség az elsőrendű vádlottra börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását kérte a bíróságtól, illetve azt, hogy a vadászpuskáját kobozza el tőle; a másodrendű vádlott a bűnösségének kimondása esetén pénzbüntetésre számíthat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


