A tetőszerkezet beszakadt
Kigyulladt egy raktárépület Győrben
Kigyulladt egy raktárépület Győrben, öt település tűzoltója dolgozik a lángok megfékezésén. Egy közeli másik helyszínen pedig olajjal szennyezett fémforgács izzik.
2015.10.24 08:25MTIRuskáné Takács Anita, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy a Hűtőház utcai műanyag-feldolgozó üzem raktárépülete kapott lángra a hajnali órákban. A tető beszakadt, ezért az oltást főleg kívülről végzik. A raktár mellett tárolt anyagok szintén meggyulladtak, maradványaikat targoncákkal szállítják el. A tulajdonos azt közölte, hogy az épületben veszélyes anyag nem volt, és a mobil labor mérései se mutattak ki káros anyagot a levegőben - tette hozzá.
A mintegy 1400 négyzetméter alapterületű raktárépület oltását a győri, pannonhalmi, csornai, mosonmagyaróvári és a kisbéri hivatásos tűzoltók végzik több mint tíz járművel. A helyszínen van az emelőkosaras autó is.
A megyei katasztrófavédelem arról is tájékoztatta az MTI-t, hogy néhány száz méterre a raktártűztől, egy másik helyszínen kétezer köbméternyi, olajjal szennyezett fémforgács izzik, illetve részben ég. Ott a lébényi önkéntesek oltanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


