Tragédia
Meghalt a nyíregyházi mentőautó-baleset egyik sérültje
A mentőautónak először ütköző gépkocsi vezetőjét a baleset helyszínén újra kellett éleszteni, majd a nyíregyházi Jósa András Kórházba vitték, ahol azonnal a műtőbe került, de az orvosok erőfeszítései ellenére életét vesztette.
2015.10.20 18:11MTI
MTI Balázs Attila
Meghalt a kórházban az egyik sérültje a kedd délutáni, Nyíregyházán történt tömeges balesetnek, amelyben megkülönböztetett jelzéssel haladó mentőautó és három személygépkocsi ütközött - közölte az Országos Mentőszolgálat észak-alföldi régiójának orvosigazgatója az MTI-vel.
Pápai György elmondta, hogy a mentőautónak először ütköző gépkocsi vezetőjét a baleset helyszínén újra kellett éleszteni, majd a nyíregyházi Jósa András Kórházba vitték, ahol azonnal a műtőbe került, de az orvosok erőfeszítései ellenére életét vesztette.
Az orvosigazgató arról is tájékoztatott, hogy a kórházba vitt másik öt ember közül az egyiknek az állapota súlyos, ő koponyatörést szenvedett. Ketten könnyebben sérültek meg, egyikük a karambolozó mentőautó dolgozója. Két embernél pedig a vizsgálatok nem állapítottak meg sérülést.
Dóka Imre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a baleset részleteiről az MTI-nek elmondta: a nyíregyházi nagykörút László utcai részén a megkülönböztetett jelzéssel haladó mentőautó elé egy személygépkocsi hajtott ki az egyik mellékútról. Az ütközéskor a mentő ráborult a másik járműre, majd két másik személygépkocsi csapódott beléjük.
A nyíregyházi tűzoltók emelték le a mentőt és szabadították ki a gépkocsiba szorult sofőrt és utasát. Rajtuk kívül a kórházba vitték ellátásra a mentőautó három tagú személyzetét, valamint a karambolozó kocsiknak csapadó két autó egyik megsérült utasát.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


