Bűn-ügy
Cifra-durva bűnlajstroma van az elfogott bűnbandának
Elfogtak a szombathelyi rendőrök egy hattagú bűnbandát, amelynek tagjai ellen lopás, kerítés, személyi szabadság megsértése, szexuális erőszak, zsarolás, orgazdaság, rablás előkészülete, valamint állatkínzás a gyanú.
2015.10.19 16:49MTIA Vas Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a gyanúsítottak Szombathelyen és környékén követték el a bűncselekményeket, több esetben loptak kerékpárt, mobiltelefont, de volt olyan is, hogy ékszereket tulajdonítottak el egy lakásból, máskor védekezésre képtelen állapotban lévő embertől akartak pénzt elvenni.
Kiderült az is, hogy két gyanúsított fiatal lányokat próbált meg prostitúcióra kényszeríteni, és a kiszemeltek közül ketten még kiskorúak voltak. Az egyik esetben egy lányra rázárták a lakás ajtaját, nem engedték ki, egy másik esetben pedig bódító szert tettek a sértett italába, majd az állapotát kihasználva erőszakoskodtak vele.
Előfordult, hogy fenyegetésekkel bírtak rá fiatal lányokat arra, hogy pénzt és értékesíthető tárgyakat adjanak át nekik. Az egyik gyanúsítottnak pedig azért is felelnie kell, mert a gyanú szerint a gondozására bízott kutyát rendszeresen bántalmazta, veszélyeztetve az állat életét - írták.
A közlemény szerint a rendőrség befejezte a nyomozást és az ügy iratait vádemelési javaslattal küldte tovább az ügyészségre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


