34 embert állítottak elő
Drogdiszkót számoltak fel a rendőrök Mindszenten
A Mindszent külterületén található szórakozóhelyen szervezett rendezvényre a kábítószert fogyasztó fiatalokat az egyik közösségi portálon toborozták.
2015.10.19 07:10MTIDrogdiszkót számoltak fel a rendőrök Mindszenten, a szórakozóhelyről harmincnégy embert állítottak elő - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
Szenti Szabolcs közölte, hogy a szombat éjszaka a Mindszent külterületén található szórakozóhelyen szervezett rendezvényre a kábítószert fogyasztó fiatalokat az egyik közösségi portálon toborozták.
A programról a nyomozók is értesültek, így az éjszaka több mint száz hódmezővásárhelyi és Csongrád megye más kapitányságairól érkező rendőr szakította félbe a rendezvényt. A szórakozóhely csaknem valamennyi helyiségében találtak kábítószert - tudatta az őrnagy.
A rendőrök tetten értek egy 18 éves felgyői férfit, aki a marihuánát tartalmazó paketteket árulta. O. Leventétől több tízezer forintot foglaltak le. Ellene kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Kihallgatását követően a hódmezővásárhelyi nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Büntetőeljárás indult az ingatlan tulajdonosa ellen is, a 61 éves Sz. Csabát azzal gyanúsítják, hogy kábítószert fogyasztó fiatalok rendelkezésére bocsátotta az ingatlant.
Az éjszaka 34 embert állítottak elő a rendezvényről, többségük ruházatából kábítószergyanús anyagokat foglaltak le. Ellenük kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás - közölte a szóvivő.
A rendőrök a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közreműködését is kérték. A pénzügyőrök is számos szabálytalanság miatt kezdeményeztek eljárást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


