Közel egy év után
Elfogták az újszülöttjét megölő nőt és volt élettársát
Közel egy év után elfogtak a rendőrök egy budapesti nőt és férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy 2014 októberében megölték a nő egészségesen született csecsemőjét.
2015.10.17 08:11MTIA Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton a rendőrség honlapján közölte, hogy a 32 éves nőt és 33 éves volt élettársát péntek délután Budapesten fogták el, gyanúsítottként hallgatták ki őket és őrizetbe vették. A rendőrök indítványozni fogják előzetes letartóztatásukat.
A BRFK tájékoztatása szerint a halott csecsemőt 2014. október 27-én reggel a XVIII. kerületi Szövet utca egyik házának szeméttárolójában találták meg.
A helyszíni szemle és az elsődleges orvosi vizsgálatok szerint a csecsemő élve született, feltehetően egészségesen. Halála a születést követő rövid időn belül, idegenkezűség által következett be - írták a közleményben.
A BRFK tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


