OKF
Indul a fűtésszezon - vigyázzuk a szén-monoxiddal!
Bár egyre több lakásban van már szén-monoxid-érzékelő, a tűzoltókat továbbra is gyakran riasztják mérgezéses esetekhez, az elmúlt időszakban évente legalább egy tucat ember bele is halt a mérgezésbe
2015.10.15 18:31MTIA katasztrófavédelem és a fogyasztóvédelem csütörtökön a Pest megyei Sóskúton közösen adott tájékoztatást a szén-monoxid-mérgezések leggyakoribb okairól, a megelőzés lehetőségeiről, illetve a veszélyes gázkoncentrációra figyelmeztető készülékek beszerzésével összefüggő tapasztalatokról.
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a katasztrófavédelem 2012 óta minden olyan helyszínen szemlét tart, ahová szén-monoxid jelenléte miatt riasztottak tűzoltóegységet. 2012-ben az érintett otthonok csak 17 százalékában volt szén-monoxid-érzékelő, az arány az idén már elérte az 58 százalékot.
A veszélyes gáz miatt 2012-ben 192, 2013-ban 342, tavaly már 430, az idén pedig csak október közepéig 283 alkalommal riasztották a tűzoltókat, s az idén eddig 220-an szenvedtek mérgezést - írta az OKF. A belélegzett mérges gáztól évente tucatnyi ember veszti életét - tették hozzá.
A szén-monoxid veszélyes mértékű feldúsulásának okai között a nyílt lánggal égő fűtőberendezés műszaki kialakítása, az elmaradt karbantartás, valamint az elégtelen levegő-utánpótlás szerepel, de a rendszeres kéményseprői ellenőrzés hiánya is bajt okozhat - írták.
Az OKF a közleményben idézte Koszorús László Gáspár fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkárt, aki az eseményen egyebek között azt hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy mindenütt legyen szén-monoxid-érzékelő, ugyanakkor figyelmeztetett arra, még ma is sok a megbízhatatlan készülék a boltok polcain. (A fogyasztóvédelem tavalyi próbavásárlásain, illetve ellenőrzésein negyvenkét termékből mindössze tizenkettő bizonyult kifogástalannak). Ezért tanácsos mindig tüzeléstechnikai szakboltban megvenni az érzékelőt. A megbízható termékek listája megtalálható a fogyasztóvédelem honlapján.
Az OKF azt írta, hogy a hatóság által elvégzett teszteken megbukott érzékelők egy része nem jelezte a szén-monoxid életre is veszélyes koncentrációját, míg a többi akkor is jelzett, amikor nem volt gáz a környezetében. Mivel ezeknek a termékeknek van szavatossági idejük, a lejáratot követően újat kell vásárolni. A készüléket egyébként szemmagasságban, a tűzzel működő fűtőeszköztől egy méterre, lehetőleg nem sarokban kell elhelyezni ahhoz, hogy az a legnagyobb biztonságot nyújtsa - hívta fel a figyelmet a fogyasztóvédelem tanácsaira alapozva a katasztrófavédelem.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06