Két és fél évre ítéltek
Megvan mennyit kapott a társasházat berobbantó szolnoki férfi
Jogerősen két és fél év fogházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, aki 2012 decemberében gázrobbanást okozott egy szolnoki társasházban.
2015.10.15 14:37MTIA táblabíróság különösen nagy kárt okozva elkövetett közveszélyokozás vétségében mondta ki bűnösnek a 29 esztendős vádlottat.
A férfi 2010 márciusától lakott élettársával egy szolnoki négyszintes, 11 lakásos társasházban. 2012 nyarán szakított az asszonnyal, aki el is költözött. A kapcsolat felbomlása megviselte a vádlottat, emellett anyagi gondjai is akadtak.
2012. december 12-én délután a férfi alkoholt fogyasztott, majd hazatért lakásába, ahol elhatározta, hogy öngyilkos lesz. Búcsúlevelet írt majd még töményet és sört ivott. A vádlott lekapcsolta a gázkonvektorokat, elfújta a bojler őrlángját, majd fogóval megpróbálta szétcsavarni a vezetéket. Mivel ez nem sikerült neki, elvágta a konvektor flexibilis csövét. Miután megbizonyosodott arról, a vezetékből a gáz áramlani kezd, lefeküdt az ágyába, és hogy hamarabb elaludjon, orvosságokat vett be.
Éjfél után a gáz ismeretlen okból berobbant, majd tűz keletkezett, amely átterjedt két szomszédos lakásra és az első emeleti lépcsőházra is. A lángokat a tűzoltók fékezték meg.
A vádlott a robbanásban könnyebb sérüléseket szenvedett. Az épületben rajta kívül tizenheten tartózkodtak, többségüknek sikerült kijutni az utcára, de kettejüket a tűzoltók mentették ki.
Az épület annyira megrongálódott, hogy a lakók kénytelenek voltak a lakásukat a kilenc hónapig tartó felújítás idejére elhagyni. Az épületben 55,2 millió forint kár keletkezett, ezt a biztosító megtérítette. Emellett a házban lakók ingóságai is megrongálódtak, megsemmisültek, és négy, az utcán parkoló autó is károsodott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


