Kirabolták egy üzlet tulajdonosát
Rendőrkézen a harmadik álrendőr is
Mindhárom embert elfogta a rendőrség abból a társaságból, melynek tagjai a gyanú szerint magukat rendőrnek kiadva rabolták ki a héten egy üzlet tulajdonosát Budakeszin.
2015.10.09 19:52HavariapressA Pest megyei városban e héten szerdán délután két óra körül lépett be az egyik üzletbe három férfi, majd ott a tulajdonost falnak lökték, magukat rendőrnek kiadva a földre szorították és átkutatták a ruházatát. Ezt követően magukhoz vették az illető készpénzét, mobiltelefonját, valamint az üzlet napi bevételt, majd sietve távoztak a helyszínről, és egy, a közelben parkoló piros színű gépkocsival elhajtottak.
Az üzletben lévő kamera felvételei és más adatok alapján a nyomozók még aznap azonosították az elkövetők egyikét, egy helyi lakost, akinek azonnal elrendelték a körözését is. Ez alapján a szentendrei rendőrök másnap el is fogták a fiatal férfit és egyik, érdi lakhelyű társát, Pomáz területén.
Időközben kiderült az is, hogy a két elfogott tettes harmadik társa egy 28 éves budapesti férfi lehet, akivel szemben szintén körözést adtak ki; pénteken délután végül őt is elfogták a budaörsi nyomozók. A rendőrség egyúttal kezdeményezte mindhárom gyanúsított előzetes letartóztatását is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


