Lajosmizsénél
14 migránssal száguldott az embercsempész - kitört az autó kereke
A nagy sebességgel haladó gépkocsi egyik első kereke Lajosmizse közelében kitört, és az M5-ös autópályán több járművel összeütközött.
2015.09.27 11:40MTI
Embercsempészet miatt gyanúsítottként hallgatják ki azt a szerb férfit, aki autójában 14 illegális bevándorlóval az igazoltatás elől két megyén át menekülve több járművel ütközött az M5-ös autópályán, Lajosmizse közelében - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője vasárnap az MTI-vel.
Hürkecz Zoltán elmondta: a fiatal szerb férfi kihallgatása jelenleg is tart. A férfit azt követően fogták el, hogy reggel a Csongrád megyei Zákányszéken a járőrök ellenőrizni akartak az általa vezetett német rendszámú személygépkocsit, de az a jelzésre nem állt meg. Miután a jármű felhajtott az autópályára, a rendőrök üldözőben vették. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a történtekről értesítette a Bács megyei rendőröket, akik saját területükön átvették az autó követését.
A nagy sebességgel haladó jármű a sztrádán közlekedő gépkocsik között manőverezett, majd miután egyik első kereke Lajosmizse közelében kitört, öt járművel, három személy- és két teherautóval ütközött. A karambolok során személyi sérülés nem történt - tette hozzá a szóvivő.
Az egyterű gépkocsi szerb sofőrjét és 14, magát szír állampolgárnak valló utasát - nagyobbrészt férfiakat és néhány nőt, illetve gyereket - a helyszínen elfogták - tájékoztatott Hürkecz Zoltán jelezve, hogy az érintett autópálya-szakaszon a helyszínelés, illetve műszaki mentés idejére fenntartott félpályás útlezárást időközben feloldották.
Az MTI úgy tudja: a két megyén át menekülő szerb embercsempész 180-200 kilométeres sebességgel száguldott az M5-ös autópályán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06