Határzár vége
Újra megnyílt a röszkei határátkelő
Öt nap után vasárnap délelőtt újra megnyílt az M5-ös autópályán fekvő röszkei határátkelőhely.
2015.09.20 10:55MTIAz átkelőt Pintér Sándor belügyminiszter és szerb kollégája, Nebojsa Stefanovic nyitotta meg.
Elhangzott, a migránsokat ezentúl a régi, 5-ös úton fekvő, úgynevezett Horgos-Röszke 2 átkelőnél veszik nyilvántartásba.
Pintér Sándor kiemelte, hogy a rendkívüli helyzetek rendkívüli megoldásokat igényelnek.
"Az Európára nehezedő migrációs nyomás Magyarországon és Szerbiában is rendkívüli helyzetet hozott létre" - fogalmazott a belügyminiszter, majd hozzátette: "a rendkívül helyzet kezelését közösen találtuk ki, és igyekeztünk közösen megoldani". Sajnálatának adott hangot, hogy ezt a helyzetet csak úgy lehetett megoldani, hogy a határátkelőhelyeket meghatározott ideig le kellett zárni.
Kiemelte, hogy a szerb belügyminiszterrel, valamint a szerb kormánnyal való együttműködés során sikerült megtalálni a megoldást arra, hogyan lehetne megnyitni a határátkelőt, hogy biztosítsák a személy- és áruforgalmat.
"Bajban mutatkozik meg az igazi barát, itt bajban voltunk, és barátilag oldottuk meg ezt a helyzetet, és ez a két ország együttműködését továbbra is erősíteni fogja" - fogalmazott Pintér Sándor.
Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy a migránsválság kihívásai továbbra is a két ország előtt állnak. Ugyanakkor kiemelte, kollégájával egyetértettek abban, hogy a nemzetközi tranzit, a gazdasági együttműködés, valamint a határsávban élők mozgásának biztosítása mindkét ország számára kiemelten fontos.
Hozzátette: Magyarország és Szerbia jó szomszédok, a két nép és a két ország jól tud együttműködni, és a határátkelőhely újranyitása ismét megmutatja majd a két ország eltökéltségét arra, hogy válsághelyzetben is együtt tudnak dolgozni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


