Csalás
Elhunyt gondozottja után évekig vett fel támogatást egy keszthelyi asszony
Költségvetési csalás miatt emeltek vádat egy keszthelyi asszony ellen, aki több mint hárommillió forint kárt okozott azzal, hogy mozgáskorlátozott gondozottja elhunyta után még 12 évig felvette a fogyatékossági támogatást.
2015.09.10 08:16MTIA mozgáskorlátozott férfit 2001-től gondozta az asszony és akkori élettársa egy keszthelyi lakásban. A Magyar Államkincstár a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény alapján fogyatékossági támogatást folyósított számára, amit mindig a gondozója vett át.
A fogyatékkal élő férfi 2002 áprilisában elhunyt, de az őt gondozó asszony a halálesetről sem a Magyar Államkincstár Zala Megyei Igazgatóságát, sem a kézbesítő Magyar Postát nem tájékoztatta. A fogyatékossági támogatást még 12 éven át, 2014 júliusáig jogosulatlanul felvette.
Az asszony ezzel több mint 3,1 millió forintos kárt okozott, ezért a Zalaegerszegi Járási Ügyészség költségvetési csalás bűntette miatt emelt ellene vádat
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


