Előzetesben
Pisztolyt fogott két emberre, letartóztatták
Előzetes letartóztatásba helyezett a Miskolci Járásbíróság egy férfit, aki ellen több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt indult büntetőeljárás, mert pisztolyt fogott volt párjára és új barátjára.
2015.09.07 10:18MTICsillám Katalin, a Miskolci Törvényszék elnökhelyettese elmondta: a gyanúsított szerelemféltésből szeptember elsején megjelent a sértetteknél és pisztolyt fogott rájuk. Beterelte őket a lakásba, és követelte, hogy számoljanak be a kapcsolatukról. Amikor csőre töltő mozdulatokat tett a pisztolyon, a hüvely kivető nyílásából három lőszer kiesett. Az egyik sértett - amikor látta, hogy a férfi a pisztollyal van elfoglalva - elővette a mobiltelefonját és hívta a 112 segélyhívót.
Ezt észrevette a gyanúsított, és a pisztoly csövét a sértett mellkasára szegezte, meghúzta a ravaszt, de a pisztoly nem sült el. Ekkor a gyanúsított és a sértett is felállt, előbbi ismét lőtt volna, de a pisztoly ezúttal sem sült el. Ettől a gyanúsított még idegesebb lett, a pisztoly markolatával kétszer fejen ütötte a sértettet, akinek ennek következtében erősen vérzett a feje - tette hozzá a törvényszék elnökhelyettese.
A férfi ezután a nő halántékához szorította a fegyvert, amelyből ekkor is kiesett egy golyó. A sértettek folyamatosan próbálták nyugtatni a férfit, és nagy nehezen elérték, hogy ne fogja rájuk a pisztolyt. Végül a gyanúsított kezet nyújtott a sértettnek, bocsánatot kért, majd távozott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


