Illegális bevándorlás
Országszerte szombaton is több mint háromezer embert fogtak el a rendőrök
Vasárnap reggel csak Csongrád megyében mintegy 2700-an lépték át illegálisan a határt.
2015.08.30 09:34MTIOrszágszerte szombaton is több mint háromezer embert fogtak el a rendőrök tiltott határátlépés miatt - közölte a rendőrség vasárnap reggel az MTI-vel.
Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleménye szerint három ember ellen közokirat-hamisítás, tizenöttel szemben embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.
Az M1 aktuális csatornán Röszkéről jelentkező tudósítója vasárnap reggel elmondta, hogy csak Csongrád megyében mintegy 2700-an lépték át illegálisan a határt.
Arról is beszámolt, hogy szombaton nem sokkal 22.00 óra után kisebb rendbontás is történt a kerítésnél. Egy nagyjából 100-150 bevándorlóból álló csoport érkezett a kerítéshez. Mivel a gyűjtőpontok és a hangár is túlzsúfolt volt, a rendőrök megpróbálták átmenetileg a kerítésnél feltartóztatni az embereket. Ők viszont nem engedelmeskedtek, ezért a rendőrök jobbnak látták, ha továbbengedik a tömeget. Tettlegességre nem került sor.
Vasárnap reggel a röszkei határnál nyugalom volt, de - mint a tudósító elmondta - mind a gyűjtőpontnál, mind a hangárnál folyamatosak a rendbontások. A rendőrök tájékoztatása szerint ezek egymástól elszigetelt esetek, jellemzően egy-egy hangadó igyekszik maga mellé állítani a tömeget.
A rendőrök készen állnak arra, hogy ezeket a hangadókat kiemeljék a tömegből - mondta a tudósító.
A határ szerb oldaláról, Horgosról bejelentkező tudósító elmondta, hogy az éjszaka is sok, migránsokkal teli busz érkezett Palicsra, ahonnan Horgosra szállították őket. A riporter azt mondta: a bevándorlók "egyre agresszívabbak", az éjszaka forgató tv-stábokat botokkal fenyegetik.
Több helyi lakos házába bementek, az éléskamrájában "falatoztak" - mondta a tudósító.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06