Foglalkozás körében
Vádat emeltek a halálos sérülést okozó kidőlt sportkapu miatt
Az intézmény igazgatójának jóváhagyása alapján az acélcsőből hegesztett futballkapukat bárki használhatta, azokat fémkampókkal lehetett csak rögzíteni a talajhoz.
2015.08.18 11:22MTIFoglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat Zalaegerszegen az Alsóerdei Szabadidős és Ifjúsági Központot működtető művelődési ház igazgatója ellen, mert tavaly nyáron egy kidőlt sportkapu halálra sújtott egy tízéves fiút - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
Pirger Csaba felidézte, hogy a zalaegerszegi Alsóerdei Szabadidős és Ifjúsági Központot - ami egy nyitott, nem őrzött és csak részben bekerített területen fekszik - az egyik művelődési intézmény működtette. A központ területén az intézmény igazgatójának jóváhagyása alapján az acélcsőből hegesztett futballkapukat bárki használhatta, azokat fémkampókkal lehetett csak rögzíteni a talajhoz.
Az ügyészség megállapítása szerint az igazgató tisztában volt azzal, hogy a kapukat a pályát használók elmozdíthatják, és további rögzítés nélkül otthagyják, ennek ellenére nem intézkedett a sportkapuk elzárásáról, vagy azok állandó, megbonthatatlan rögzítéséről a talajhoz.
Tavaly júliusban a sportpályáján egy család a tízéves gyermekükkel focizott, amikor a sportkapu kibillent az egyensúlyából és rádőlt a fiúra. A gyerek olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy röviddel később meghalt.
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség az igazgató ellen foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat, mert megszegte a játszótéri eszközök biztonságosságáról szóló rendeletet, valamint a játéktéri eszközök, kézilabdakapuk biztonsági előírásairól szóló szabványt, amelyek szerint a sportkapukat rögzíteni kell.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06