Vádemelés
Bíróság elé állítják a viperás autórablót
Egy 29 éves férfi - a vád szerint - tavaly januárban egy órán belül két embert is megtámadott teleszkópos acélbottal, hogy erőszakkal megszerezze az autójukat.
2015.08.11 09:48HavariapressA vádlott 2014. január 7-én a délelőtt, a IX. kerületi Lónyai utcában felfigyelt a gépkocsijából kiszálló sértettre, aki bement a közeli társasházba. A vádlott elhatározta, hogy a gépkocsi indítókulcsát megszerzi a sértettől, és azzal a járművet eltulajdonítja.
Ennek érdekében a vádlott követte a férfit, majd az ötödik emeleti lakásának bejárati ajtajánál a vállánál megragadta őt, maga felé fordította és a nála lévő mintegy 50 centiméter hosszúságú teleszkópos bottal megütötte a sértettet a homlokán, amitől a férfi térdre esett.
A második ütésnél a teleszkópos bot kettétört. A vádlott ezután elvette a sértettől a kezében lévő kulcscsomót - amin azonban csak a sértett lakáskulcsai voltak - majd elmenekült.
Miután a vádlott a fenti támadás során a gépkocsit nem tudta eltulajdonítani, egy órán belül újabb bűncselekményt követett el.
A vád szerint a vádlott szintén a Lónyai utcában odalépett a gépkocsiban egyedül ülő sértetthez és bekopogott az ablakon. A nő ekkor kiszállt a járműből, mire a vádlott a kabátjánál fogva megragadta, majd a korábban kettétört teleszkópos bottal többször megütötte a sértettet a fején.
Az ütés hatására földre kerülő sértett az autó kulcsát továbbra sem adta át a vádlottnak, hanem azt a mellette parkoló jármű alá dobta ezért, hogy azt a vádlott ne tudja megszerezni. A vádlott ennek láttán a teleszkópos bottal még egyszer megütötte a nő fejét, majd magához vette a sértett kezéből a bántalmazás során kiesett mobiltelefont és azzal el akarta hagyni a helyszínt.
A vádlottat végül járókelők tartóztatták fel, s tartptták vissza a rendőrök kiérkezéséig. Mindkét sértett bántalmazásával összefüggésben fennállt az életveszélyes sérülés kialakulásának reális lehetősége, annak elmaradása a véletlennek köszönhető.
A jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztését töltő, többszörös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben a főügyészség végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06