Biofüvet árultak
Szigethalmi drogkereskedők kerültek előzetesbe
Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság pénteken két szigethalmi férfit, akik a gyanú szerint fiatalkorúaknak adtak el úgynevezett biofüvet.
2015.08.01 11:35MTIA rendőrségi tájékoztatás szerint a 18, illetve 19 éves gyanúsítottak hetente többször is fiatalkorúaknak árusítottak új pszichoaktív anyagot tartalmazó, kábító hatású szert szigethalmi lakásukban.
A szigetszentmiklósi rendőrök szerdán fogták el a két férfit, a házkutatások során a nyomozók tasakokba csomagolt kábítószergyanús folyadékot, illetve növényi törmeléket, valamint az értékesítéshez szükséges digitális mérleget és tasakokat foglaltak le.
A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az ügyben. A rendőrök egy 18 éves szigetszentmiklósi lányt is előállítottak, akit gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer-birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


