Vihar
Öt fürdőző sérült meg a Balatonba csapó villámtól
A vonyarcvashegyi strandról öt embert vittek a keszthelyi kórházba, ketten súlyos, hárman könnyebb sérülést szenvedtek a Balatonba csapó villámtól csütörtökön.
2015.07.23 20:43MTIA Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) szóvivője, Tar Mihály szemtanúkra hivatkozva elmondta, hogy a villámcsapást követően egy 21 éves lányt életfunkciók nélkül hozott ki a vízből a barátja. A lány sikeres újraélesztésében a vízimentők mellett két közelben tartózkodó orvostanhallgató is segített. A másik súlyos sérült egy 61 éves nő volt, akit szintén társai hoztak ki a vízből.
A szóvivő hangsúlyozta, hogy a villámcsapás idején másodfokú viharjelzés volt érvényben, amikor tilos a fürdőzés, azonban a strandolók egy részét hiába figyelmezették erre. Hozzátette, nem számít rendkívüli jelenségnek, hogy vihar idején vízbe csap a villám.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


