Wanted
Félmilliót érnek a leányfalui rablók
500 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség egy leányfalui családot ért, márciusi rablótámadás ügyében.
2015.07.23 09:56HavariapressHárom, maszkot viselő támadó rontott be március 13-án éjjel 1 órakor egy leányfalui családi házba. A fölszinten alvó lakókat lőfegyverrel vagy annak utánzatával megfenyegették, értékeik átadására szólították fel. A megfélemlített áldozatok kezeit ezt követően összebilincselték, lábaikat ragasztószalaggal összekötötték, majd távoztak a helyszínről. Az ismeretlen tettesek a házból készpénzt és ékszereket tulajdonítottak el.
A rablók 20-30 év közötti, valamennyien körülbelül 170 centiméter magas, sportos testalkatú férfiak voltak. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 500 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki az ügyben.
A rendőrség kéri, aki az ismeretlen tettesek kilétéről vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon, vagy hívja telefonon a 06-1-237-43-39-es számot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a Telefontanú ingyenesen hívható 06-80-555-111-es számán vagy a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


