Bűnszövetség
Megfogták a Facebook-tablettás maffiacsoportot
Weboldalakon kábító hatású anyagokat áruló, bűnszövetségben működő csoportot leplezett le a rendőrség, a banda minden tagját elfogták.
2015.07.20 16:00MTI
You Tube screenshot
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal való visszaélés megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat - szabadlábon hagyásuk mellett - hat magyar állampolgár ellen - olvasható a police.hu oldalon.
Mint írták, a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a bűnszövetségben működő csoport tagjai weboldalakon legálisnak hirdetett "herbál" és "füstölő" alapanyagokat – főleg spanyolországi címeken keresztül – Kínából rendelték, majd anyagi haszonszerzés céljából 2014 júliusa óta folyamatosan továbbértékesítették.
A nyomozók információi szerint ez a csoport is árusította azt a "FACEBOOK" tablettát is, amelytől korábban tucatnyi fiatal lett rosszul.
A gyanúsítottak "a vagyonkimentés" érdekében spanyol gazdasági társaságot is alapítottak, illetve az alapanyagok ellenértékeként több tízmillió forintot utaltak kínai címzetteknek, ezért a rendőrség nyolc bankszámlát zár alá vett, valamint intézkedett az érintett weboldalak elérhetetlenné tételéről is.
A magas életszínvonalon élő elkövetők legális jövedelemmel nem rendelkeznek, adóbevallási és adófizetési kötelezettségüket évek óta nem teljesítik, ezért a rendőrök értesítették a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt - olvasható.
A házkutatások alkalmával a nyomozók lefoglaltak egy tablettázó-, és két kapszulagépet, tablettákat, porokat, az előállításhoz használt eszközöket, ékszereket, valamint egy Chevrolet Camaro típusú gépjárművet is.
Az interneten illegálisan kereskedő csoport tagjait július 16-án az ország több pontján összehangolt akció keretében fogták el a rendőrök az Europol közreműködésével.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


