Nyíregyházi lakástűz
Altatásban tartják a zuhanásban súlyosan megsérült gyereket
Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett az a kisgyerek, akit nagymamája a nyíregyházi lakástűzből úgy próbált kimenteni, hogy a gyerekkel együtt ugrott ki a péntek este kigyulladt társasház negyedik emeleti lakásából. Az asszony a helyszínen meghalt.
2015.07.18 14:34MTIVitkai Éva, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház sajtóreferense az MTI érdeklődésére szombaton elmondta, a gyerek égési és szilánkos töréses sérüléseket szenvedett, illetve sokkot kapott.
Ezek a sérülések egyenként nem súlyosak, a három együtt azonban súlyos, életveszélyes állapotot okozott - magyarázta a szóvivő. Vitkai Éva hozzátette, fájdalmai miatt a gyereket altatásban tartják.
Az MTI meg nem erősített információi szerint egy hároméves kisfiúról van szó.
Az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában számolt be arról, hogy a nő unokáját karjában tartva ugrott ki a lakásból. A tűz idején a nagymama két unokájával tartózkodott a lakásban, az idősebb gyerek kiszaladt és segítséget kért a szomszédoktól. Egy férfi vizes plédbe burkolózva próbált segíteni a lakásban rekedteknek, de a forróság és a füst miatt erre nem volt esélye. A nő - karjában a kisebb gyerekkel - kivetette magát az ablakból.
Az égő épületből 32 embert mentettek ki a tűzoltók.
Tóth Gabriella, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalvezetője az MTI-vel azt közölte, a tűz okát tűzvizsgálat fogja kideríteni.
Rendes Sándor, a nyíregyházi önkormányzat szóvivője az MTI kérdésére elmondta, az önkormányzat ideiglenes elhelyezést kínált a társasház lakóinak, ám eddig ezt csak egyetlen lakó igényelte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06