Kossuth Rádió
Kutyákat akartak megmérgezni, de gyerekek is veszélyben voltak
Nem először tettek ki mérgezett ételt a székesfehérvári Salétrom utca környékére. Több kutyát kellett kórházba vinni, s a téren található játszótérre sok kisgyerekes is kijár.
2015.07.18 13:27ma.hu
MTI Fotó: Varga György (illusztráció)
Székesfehérváron, a Salétrom utca környékén lakók a közeli téren sétáltatják a kutyájukat. Egyikőjük, Pavelcze Barbara a Kossuth Rádió Szombat délelőtt című műsorában elmondta: nemrégiben valaki rózsaszín granulátummal megszórt hús- és szalonnadarabokat dobott ki erre a helyre. Több kutya is evett a földön talált húsból, s az állatkórházban megerősítették, a rózsaszín granulátum patkányméreg.
Egy másik kutyatartó elmondta: a tacskója is evett a mérgezett húsból. Azonnal kórházba vitte az állatot, ahol meghánytatták, s most hat héten át tartó K-vitaminos kúra következik. Mindez körülbelül harmincezer forintjába került. Ha nem veszi észre, hogy a kutya mérget evett, akár bele is halhatott volna, hiszen a patkányméreg vérzékenységet okoz, és csak több nap után jelentkeznek a tünetek, amikor már kétséges, hogy megmenthető-e az állat.
A kutyások elmondták: legtöbben nem csak a kutyaürüléket szedik fel, hanem az egyéb szemetet is. Azt sem gondolják, hogy túl hangosak lennének, ha a kutyájuk ugat, rászólnak, és este kilenc körül már befejezik a sétát. Nem értik, miért nem beszéli meg velük, akinek problémája van, ráadásul a mérgezés nem először fordul elő a környéken.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


